Prológus

Lassan megfagynak a virágok,

Nem győzi le egyik sem a fáradságot.

Apránként hideg lesz hiszen ez történik télen.

Az összes madár is elrepült már régen.

De mikor minden kiolvad a természet újra éled,

S egy hang tudja, miként és miért kéred

Hogy még egyszer, csak utoljára lásd a fagyott világot

Mert szívedben még mindig él az elhagyatott kisváros.

Itt születtél, itt nőttél fel-

máshol a nap már fel sem kel.

Újból tavasz lesz és a világ kiolvad.

De szívedben ez az érzés sosem nyughat.

Scream

    

       Hogyan érezhet az ember, ha egy lehetetlen dolog történik vele? Valami olyan, ami mással még véletlenül sem. Talán álom, de nem tudhatja senki. Elnyeli az emlékeket a végtelen múlt. Sosem derül ki a dolgok miértje, valószínűleg ettől olyan rejtélyes az élet.

        1812 fele járhatott az idő, Napóleon épphogy megtámadta az Orosz birodalmat. Magyarország híres tavának partjához közel üldögélt egy ház, mely nem éppen Matula bácsi kunyhója volt. Komor falai között egy kopott szék búslakodott magányosan, egy faasztal társaságában. Kovács tanár úr ezen pihentette kezeit, megfáradt a holnapi anyag összeállítása során. Kezei napról-napra jobban remegtek, elvesztette önmagát az idők során. Naplóját mindennap kis jegyzetekkel látta el, miszerint a múlt megismétli önmagát - vagy talán mégsem? Valahol a jövőben egyszer majd felcsillan a reménysugár. Valahol, messze a távolban lesz valaki, aki majd megérti őt.

       Ezzel teltek mindennapjai. Idős ember volt, bár nem több hatvannál. Abban az időben hamarabb távozott el minden lélek. Ám őt előbb az elmegyógyintézetbe vezette útja. Családja nem volt, senki sem hiányolta. Szobája üres maradt, a tinta beleszáradt üvegébe. A korosodó vénember elméjében lassan kihunyt a fény, talán elfogyott a faggyú, mi több: egyszerűen csak megőrült. Beleőrült abba, hogy nincs, ki megértse. Ha elmondja, képességgel rendelkezik, csak egy sírral rendelkezett volna, melyet diákjai állíttattak volna számára. Titkait rézkapszulába zárta a külvilág elől, kicsivel arrébb a mostani Balatonlelle partjaitól.

       Az idős ember szabadidejét kutatással töltötte - azt hitte, tudja mit tartogat a jövő. Álmait és gondolatmeneteit naplójába zárta. Évek múltán lassan a fény kihunyt szemeiből, s porrá lett minden porcikája.